Nyomdaipari ismeretek


Ismertetünk néhány alapvető információt a nyomdaipar világából. Ezzel a segédlettel segítünk eligazodni a kifejezések között.




Alátöltés, hizlalás, túltöltés

Nyomdai eljárás a passzerhiba eltüntetésére. Színek éles szélű találkozásánál a legkisebb nyomdai pontatlanság is azt eredményezi, hogy a papír fehér színe kilátszik. Ennek elkerülésére a két szín közül a világosabbat egy kissé (néhány tizedmilliméterrel) meg kell növelni, hogy így alátöltődjön, befusson a sötétebb alá. Az elütő színű felületek kis mértékben átfedik egymást, így a határvonalon még elcsúszás esetén sem jelenhet meg a fehér papír.

Álló formátum

Álló téglalap formátumú, a hosszabb oldalán kötött nyomdai kiadvány. Nyomdai méreteknél előbb a vízszintes, majd a függőleges méretet kell megadni mm-ben. pl. álló A/4 - 210 x 297 mm.

Alnyomat

Szöveg alá nyomott világosabb színű homogén felület, ábra, fotó vagy grafika.

Árajánlat

Az árajánlatkérés szerint elvégzett nyomdai műveletekre és alapanyagokra vonatkozó számítás alapján adott ár- és határidő-ajánlat.

Átdolgozott kiadás

Egy már korábban megjelent, kinyomtatott mű módosított szövegű kiadása. Ilyenkor új kiadói azonosítószámot kell rányomtatni, lásd ISBN szám.

Átfutási idő

A kiadvány nyomdai megrendelésétől a megrendelő igénye szerinti helyre történő szállításáig tartó időtartam, munkanapokban kifejezve.

Átfordítás; buktatás - (work and turn; work and tumble)

A nyomtatásnak olyan módja, amikor egy nyomtatvány elő - és hátoldalát egyszerre nyomják ki az ív egyik felére, majd megfordítják és kinyomják a másik felére is, végül szétvágva kétszeres mennyiségű azonos nyomtatványt kapnak. Átfordítás (work and turn): az ívet a rövidebb oldalával párhuzamos tengelye körül fordítják meg. Buktatás (work and tumble): az ívet a hosszanti tengelye körül fordítják meg. Addírozás (step - and - repeat): Azonos eredetik sokszoros ismétlése egymástól szabályos távolságra, rendszerint a film, nyomólemez, papír jobb kihasználása céljából. Produkció (two-up; three-up): Többszörös produkcióról beszélünk, amikor ugyanannak a nyomtatványnak ugyanaz az oldala többször szerepel a filmen, nyomólemezen stb., a gazdaságosság, és ésszerűség érdekében. Kisebb méretű, terjedelmű nyomtatványokból egy-egy nyomtatott íven több is elhelyezhető, s így kevesebb nyomással többszörös mennyiség állítható elő. Már a levilágításkor (filmkészítéskor) gondolni kell rá.



Bedugás

Töredékív behelyezése ív közepébe.

Beforgatás

A papír megfordítása rövidebb oldala mentén.

Beigazítás

Példányszámnyomtatást megelőző művelet, színek és a nyomat pontos helyének beállítása.

Buktatás

A papír megfordítása hosszabb oldala mentén.

Cián

A kék egyik árnyalata, mely a négyszín nyomás egyik alapszíne.

CMS (Color Management Systems)

Egységes színkezelő rendszer, a kép bevitelétől a kinyomtatásáig biztosítja a színhelyességet.

CMYK (négyszínnyomás)

A CMYK színtér olyan elnyelési módszerrel előállított színkeverési modell, amelyet anyomdászatban használunk:

C: Cián

M: Magenta

Y: Yellow (sárga)

K: Key (kulcsszín) általában fekete

Ebben a színtérben négy alapszín szerepel. Ezért ezt hívjuk négyszínnyomásnak, mert négy alapszínt nyomtatunk a papírra. A kulcsszín lehet bármilyen előre kikevert és betárazott szín. Mivel a legtöbb nyomtatvány jellemző színe a fekete (pl. szövegek) elterjedt tévhit, hogy a 'K' a 'blacK' szóra utal. A CMY színekből a legtöbb hétköznapi szín kikeverhető. Ezen alapszínek apró pöttyök formájában kerülnek fel a papírra.

Négyszínnyomás; a színes képeket a négy alapszín segítségével lehet felbontani, illetve kinyomni.

A cián, magenta és sárga festékeket fehér fényvisszaverő papírra hordjuk fel. A festékek elnyelik vagy kivonják a velük komplementer színeket a fehér fényből, ami így az adott színben tükröződik vissza. A fekete (K) használata elsősorban azt szolgálja, hogy megváltoztassa a színek fényességét (világosságát vagy sötétségét). CMYK színterek színtartománya általában kisebb mint az RGB színtereké. Ez kevesebb, és általában kevésbé élénk színeket eredményez. Az eljárásnak ugyanakkor megvan az az előnye, hogy az olyan színterek, mint az SWOP CMYK olyan színtartományt biztosítanak, amely a legtöbb CMYK nyomtatón elérhető. Ez segít a színhűség vonatkozásában, ha a munkákat több különböző nyomtató eszközön dolgozzák fel. A fekete csatorna megőrzésének, vagy szerkesztőségének lehetősége szintén lehetséges, ha CMYK színtérrel dolgozunk.

Cromalin

Szín-bontott (levilágított) filmekről fotó-technikai eljárással készített, a kolor nyomtatás színhelyességéhez szükséges ellenőrző "nyomat".

CTP, CTcP (Computer To conventional Plate)

A CTP egy olyan lézertechnikai eljárás, amely a digitális anyagot közvetlenül a nyomdai (ofszet) nyomólemezre képezi, thermo vagy ibolya lézer technológiával.

Előnyei:

• a color képek szebbek a nyomaton, mert árnyalat gazdagabb lesz a nyomás,

• adatvesztés /pontveszteség/ nélkül dolgozik, nagyobb színdinamikát tesz lehetővé,

• kiiktatja a kézi montírozást és így jelentősen meggyorsítja a nyomdai előkészítési folyamatot.

• környezetbarát technológia, mely megszünteti a korábbi film- és vegyszerfelhasználást, csökkenti az energia- és vízfelhasználást.



Denzitás

A denzitás a nyomdaiparban a fedettség jellemzésére használt mérőszám, mely a reflexiós vagy transzmissziós tényező tízes alapú negatív logaritmusából számítható. A denzitás mérésére a mindennapi gyakorlatban fedettség mérő műszereket, ún. denzitométereket használnak.

Diapozitív

Az eredeti dia. A digitális nyomdai eljárásokhoz a diákon lévő képeket szkenneléssel juttatják a számítógépre a kiadványba való alkalmazáshoz.

Digitális proof

Adathordozóról digitális eljárással készített próbanyomat, a színes nyomtatás színhelyességének ellenőrzésére. A digitális nyomdán történő ellenőrzés két dologban is jelentősen eltér az ofszetnyomástól:

A digitális ellenőrző példány (proof) nyomása ugyanazon a gépen történik mint maga a gyártás, így a tervező pontosan azt látja, amit meg szeretne nézni. Ez az ofszet nyomás esetén nem valósítható meg.

A digitális ellenőrzés (proof) sokkal kevesebbe kerül mint egy megfelelő minőségű ofszet ellenőrző nyomás.

Digitális nyomtatás

A digitális állományból leképezett jelekből - egy lézer segítségével - a nyomóhengeren elektromos töltést hoznak létre, melyre feltapad a festékpor. A biztosabb festékátvitel érdekében a nyomathordozót ellenkező töltéssel töltik fel. A festékréteg rögzítése hő és nyomás hatására történik.

Direkt szín

A Pantone Színegyeztető Rendszer egy nagyon jól szabványozott színreprodukciós rendszer.

Azonban a Pantone rendszer 1114 direkt színét nem lehet szimulálni CMYK eljárás során, de 13 alap festék (14 a feketével) keverve speciálisan előállítható.

A Pantone rendszer rengeteg speciális szín előállítását teszi lehetővé, fémeset és foszforeszkálósakat egyaránt. A legtöbb Pantone rendszer szín a CMYK skála fölött van.

Színminta vagy Pantone-szám alapján meghatározott szín, amelyet a nyomda kever ki Pantone alapszínekből (8 fajta van), nem pedig a nyomdai CMYK színek keveréke képpen kerül a papírra. Arculatok, és logók színeinél van jelentősége. Azonos szín másképp jelenik meg a különböző felületű papírokon, így van minden színnek fényes (Coated) és matt, szívóképes papírra nyomott (Uncoated) változata.

DPI - Dot Per Inch

A pontok száma inchenként. A rendszer letapogatási, levilágítási elemeinek 25,4 mm-re eső száma.

Egyenkénti csomagolás

A kész kiadvány egyesével nyílon-zacskóba csomagolható. Amennyiben ezt kéri, kérjük jelölje meg a megrendelésnél.

Ellenőrző csík

Nyomtatás minőségének és a nyomóforma készítés ellenőrzésére való.

Ellenőrzés (proofing)

Nagy értékű, vagy kiemelkedően fontos kiadványok esetén egy ellenőrző nyomást végeznek, amelyből a megrendelő láthatja, hogy a kiadvány színei, telítettsége megfelelnek-e az elképzeléseinek. Az ofszet nyomás esetén az ellenőrzés bonyolultabban és magasabb költséggel valósítható meg, mint a digitális nyomatok esetén, ahol digitális ellenőrző példány (proof) nyomása ugyanazon a gépen történik mint maga a gyártás. Ez az ofszet nyomás esetén nem valósítható meg.

Emulzió

Fényérzékeny réteg.

Envelop

Védőborító.

Eredeti anyag

A nyomdai feldolgozásra szánt nyers szöveg és képanyag. A szövegeredeti olyan szöveges anyag, amelyet általában szkenneléssel digitalizálnak további feldolgozásra. A képeredeti olyan pozitív papírkép vagy diapozitív, amely fotózással, szkenneléssel digitalizálható a nyomdai feldolgozáshoz.

Esselék

Méretre vágáskor keletkező papírhulladék.



Felhasználási terület

Egyes nyomdai kiadványok felhasználási területe speciális gyártási folyamatokat igényel, ezért például kültéri használat esetén fontos, hogy a nyomda ismerje a felhasználási körülményeket. Ilyen esetekben a kiadványt (például plakát) a felhasználási területnek megfelelő, tartós festékkel célszerű nyomtatni.

Felhordás

Nyomóelemek felületének festékezése.

Flekk

Festékkel borított nagyobb terület.

Flexonyomtatás

Magasnyomtatási eljárás, főként tekercselt csomagolóanyagok, tapéták készítésére alkalmazzák. Jellegzetessége, hogy nyomóformaként flexibilis anyagokat, gumit vagy műanyagot használnak, és az alkalmazott festék párolgásos száradású, gyorsan száradó kis viszkozitású speciális festék, amellyel a papíron kívül alumínium-, celofán-, PVC- vagy egyéb műanyag felület is jól nyomtatható.

Gépmester

Aki a nyomtatványt kinyomtatja a nyomógépen.

Guilloch

Bizonyos geometriai törvények szerint egymásba fonódó, védő vonalmintázat.

Gyártás-előkészítés

A készülő termék műszaki és szervezési utasításainak kidolgozása.



Hibajegyzék

Különálló lap, amelyen a kiadvány nyomtatási hibáinak helyesbítése található. A könyv eredeti vagy újabb kiadásakor mellékelik a könyvhöz, egyes esetekben bekötik, máskor csak behúzzák a kiadványba.

Holográfia

Fényképészeti eljárás, amellyel a tárgy térhatású képét lehet előállítani lézersugár interferenciája alapján.

Hologram

Holográfiával készített kép.

Hozzálék

Technológiai normatívák alapján számított anyagtöbblet, amely egy adott példányszámú munka előkészítése során - az esetleges selejt-képződés miatt - szükséges.

Imprimatúra

Nyomás engedélyezése, jóváhagyása; Végső levonat a kinyomtatott anyagról. az utolsó tördelt szerzői korrektúra, amelyen a kiadó (megrendelő) engedélyt ad a nyomtatásra. Az imprimatúra javítása után már csak a nyomda és a kiadó hivatalos megbízottjainak jelenlétében szabad változtatni.

Infraszárító

A nyomdafesték gyors száradását elősegítő berendezés.

Inzert

A könyvhöz tartozó de kötészetileg önálló melléklet.

Írisz nyomtatás

Olyan színnyomó eljárás, amikor több színt nyomtatnak egyszerre, ezek a színek egymással fokozatosan egybeolvadva jelentkeznek a nyomathordozón.

ISBN szám

International Standard Book Number Könyvek nemzetközi (UNESCO) 10 számjegyu azonosító száma. A nemzeti ISBN irodától (Országos Széchenyi Könyvtártól) lehet kérni. A könyvnek általában az impresszum oldalán szokás elhelyezni.

ISSN szám

International Standard Serial Number Időszaki kiadványok és sorozatok nemzetközi (UNESCO) 8 számjegyű azonosító száma. Az ISBN számhoz hasonlóan, szintén igényelni kell.

Ív

Ív alatt egy mindkét oldalán megnyomott lapot értünk, amelyek összehajtanak, hogy így a kilövés egy szakaszát hozzák létre. Klasszikus értelemben 1 ív papír = 16 oldal (meghajtva) ,de napjaink termelés központú nyomdai technológiájában az ívek általában két, négy vagy akár 64 oldalt is tartalmazhatnak, és egy munka állhat több ívből. A választott hajtási és kötési módszertől függően az ívek lehetnek egymást követők, vagy nem. Ha nehezebb súlyú, vagy borítóanyagot használnak, általában hornyoljuk (biegelés) mielőtt az ívet meghajtjuk.

Ívbeosztás

Tartalmazza mindazon segédvonalakat, illesztőjeleket, melyek a nyomtatás és kötészet feldolgozási műveleteihez szükségesek.



JIT

Just In Time "épp idejében" módszer, mely alkalmazásával egy cég nem tart raktáron nagy alapanyag készleteket, hanem olyan ütemezésben szállíttatja azokat, ahogyan azt a termelés igényli.

Kefelevonat

Korrektúra céljára készült nyomtatás.

Kékkópia

A felmontírozott filmekről készített kópia, a szöveg, illetve az illusztrációk mérete és a kivágása, az oldalak sorrendje ellenőrizhető rajta.

Kolofon

Kolofon az a záradék, melyben a kiadvány kiadására és gyártására vonatkozó technikai jellegű információk szerepelnek. A kolofon helye a könyv utolsó lapja, esetleg a címnegyed copyright-oldala. Az impresszum és a kolofon jellegzetes információi gyakran közösen jelennek meg. A szedők általában "névjegyként" kezelik és megformálásukra különös gondossággal ügyelnek.

Korrektúralevonat

A kézirat szedett (általában tördelt) formája, amelyen még végezhetők javítások.

Kötegelés

A nyomdai termék (főként) újság egységcsomagjainak (általában műanyag) zsineggel való összefogása.

Köteles példány

A nemzeti könyvtáraknak, Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárnak járó kiadványmennyiség. Könyvből 6, periodikákból 12-18 példány illeti meg az OSZK-t. A nyilvántartásuk az ISBN, illetve ISSN számok segítségével történik.



Lehúzódás

Az a jelenség, amikor a friss, még meg nem száradt nyomat felületéről a nyomdafesték a következő ív hátoldalára tapad. Nyomaton a festék elkenődése a nyomdagép kirakójában, vagy a tovább feldolgozás során.

Levilágítás

A kiadványszerkesztő program a nyomdai színeknek megfelelően szürkeárnyalatos képekre konvertálja a kiadvány oldalait és egy nyomtatófile-t (Postscript) hoz létre. Ezt a file-t felhasználva, egy computervezérelt levilágító berendezés 4db színkivonati síkfilmet állít elő. Ezeket a filmeket viszik át fotokémiai úton a nyomdagép nyomólemezeire. A levilágítóberendezések rendkívül költségesek, ezért a legtöbb nyomda erre specializálódott levilágító-műhelyekben készítteti el a filmeket.

Lénia

Vonalként megjelenő nyomóelem.

Magasnyomtatás

A legrégebbi nyomtatási eljárás. Jellemzői a gyűrűszerű, a betűk és a pontokból álló képek egyes pontjai kerületén levő festékkitüremlés, valamint a nyomat hátoldalán jelentkező átnyomódás. Olyan nyomtatási eljárás, amelynél a nyomóelemek felülete közel egy síkban vagy hengerpaláston van, a nem nyomó elemek pedig ettől alacsonyabban helyezkednek el. Az ellen forma (az úgynevezett matrica) ólommal való kiöntéséből keletkezik a nyomóforma.

Makulatúra, selejt

Nem megfelelő minőségű nyomat, amely a példányszámba nem számítható be. Erre a nyomás színbeállításnál van szükség.

Margó

Nyomtatott oldal szedéstükrén kívül eső szabad felület.

Marginális

A szedéstükrön kívül, az oldalak margóján elhelyezett cím vagy magyarázó jegyzet, megjegyzés.

Mélynyomtatás

Az a nyomtatási eljárás, ahol a nyomóelemek bemélyednek a nem nyomó elemek felületébe. A nyomtatásnál a nyomóforma síkjánál mélyebben elhelyezett üregekből (tölcsérekből) kerül a festék a papírra. Az üregek kémiai úton történő maratással kerülnek kialakításra. A nem nyomó elemek felületéről a festéket az ún. festéklehúzó kés (rákel) húzza le.

Moaré

A rácspontokból álló alapszínek egymáson való elforgatásakor keletkező mintázat.

Mutáció

Részleges szövegcsere.

Műszaki példány

A megrendelő (pl. könyv- vagy lapkiadó) számára a megrendelésben, ill. szállítási utasításban megállapított példányszámú kész kiadvány, amelynek jóváhagyását követően a kivitelező (nyomda) a további kész kiadványokat a jelzett címekre szállítja.



Negatív film

Negatív nyomtatási eljáráshoz szükséges film.

Nyers méret

A nyomásnál használatos, vágatlan papírméret. Ezt körülvágva kapjuk a kiadvány végleges (vágott) méretét.

Nyomathordozó

A nyomathordozók azok az anyagok, amelyek felületére valamilyen nyomtatási eljárással megfelelő minőségű nyomat készíthető. Nyomathordozó lehet elsősorban papír, de műanyag, bőr, textília, fa és üveg is.

Nyomdai ív

Alapegység a könyvek terjedelmének megállapítására.

Egy nyomdai ív=16 oldal, amelyből a formátumoknak megfelelően különböző szorzószámokkal az A/5 ív terjedelem kiszámítható (a nyomdai ív fogalma független attól, hogy pl. egy könyvet 32 oldalanként nyomtatnak).

Nyomóforma

A nyomóforma a nyomó- és nem nyomó elemek olyan meghatározott rendszere, amely a szöveg- és képi információkat magába foglalja. A nyomóformáról a nyomtatás folyamata során a nyomathordozó adott felületeire festékréteget juttatva kialakul a nyomat.

Nyomólemez

Fényérzékeny lemez amire rámásolják a montírungot, erről történik a nyomógépben a nyomás.

Ofszetnyomás

Az ofszetnyomás egy közvetett síknyomás.

A termelésben geometriailag a rotációs elv alapján, vagyis hengeres felületről hengeres felületre történik a nyomtatás. A hengerre feszített nyomólemezről amely fotótechnikai eljárással kerül elkészítésre, se kiemelkedés, se mélyedés nincs a lemez felületén, a festékes rajzi elemek egy rugalmas gumikendős henger közvetítésével jutnak el a nyomathordozóra. Ez egy közvetett nyomtatási eljárás, ezért kapta az "ofszet" elnevezést (Off-set jelentése közvetett).

Olvasási oldalpár és nyomdai oldalpár

A nyomdai oldalpároknak nevezzük azokat az oldalakat, amelyek egymás mellett vannak, és így hajtás és a munka befejezése után megfelelő sorrendbe kerülnek. Például a nyomdai oldalpárokban egy katalógus első és hátsó borítója közvetlen egymás mellett van, így ha meghajtjuk, megfelelő helyre kerülnek. Mielőtt a nyomdai oldalpárokat hajtanák és kötnék, úgy tűnhetnek, mintha nem megfelelő sorrendben lennének. Egyes esetekben megegyezik az olvasási és a nyomdai oldalpár. Például egy irkafűzött katalógus két középső oldala azonos nyomdai, és olvasási oldalpárként is. Az olvasási oldalpárok azok, amelyek egymással szemben jelennek meg a végleges kötésben és a befejezett könyvben (vagy más szavakkal: amit az olvasó valójában látni fog). Például: egy 12 oldalas brosúrában a 2. és 11. oldal, amelyek egymás mellett helyezkednek el a nyomtatás során, nyomdai oldalpárt alkotnak. A 2. és a 3. oldal, amelyek egymás mellett vannak a végleges termékben, olvasási oldalpárt alkotnak.

Opacitás (átlátszatlanság)

Egy anyag átlátszatlanságának mértéke. Százalékban mérjük, a 100% teljes átlátszatlanságot jelent. Fontos tényező, ha az ív mindkét oldalát meg kívánjuk nyomni.

OCR

Optical Character Recognition Optikai karakterfelismerés.



Pagina

Oldalszám, amit a kiadvány oldalain alul vagy felül helyeznek el.

Paletta

Más néven: raklap.

Palettamagasság

Kérjük adja meg a paletta magasságát, mert különböző raktárak a helyiség méretei miatt különböző magasságú palettákat tudnak fogadni.

Pantone skála

Direkt színek gyűjteménye.

Pántolás

A nyomdai késztermék egységcsomagjainak általában műanyag pánttal való összefogása

Passzer

Egymásra nyomtatott színek illeszkedési pontossága.

Passzerhiba

Nyomaton észlelhető hiba, mikor a 4 alapszín nem fedi le teljesen egymást.

Perem

Kemény-táblás könyvek táblájának túllógása a könyvtesten.

Példányszám

A kiadvány egyszerre megrendelt példányainak száma.

Poloska

Ofszetnyomtatási hiba, apró papírdarab a nyomóelemek felületére kerül és nem kívánt nyomot hagy.

Pozitív film

Pozitív nyomtatási eljárásnál lemezmásoláshoz szükséges nyomdai film.



Rácssűrűség

Azt mutatja meg, hogy milyen sűrűn helyezkednek el a raszterpontok egy képen, 10 mm-re eső rácspontok száma. Mértékegysége a vonal/cm, használatosabb formája az 1 inch-re ( 2,54 mm) per vonal az "lpi"-line per inch. Általában 152 és 175 lpi a szokásos értéke.

Rácsrabontás, raszter (screen, halftone)

Fotótechnikai (hagyományos) feldolgozásnál a képet apró pontokra bontják rácsozási eljárással, más néven raszterezéssel. Szabályos távolságokban elhelyezkedő különböző méretű pontok, amelyek elég sürűek és aprók ahhoz, hogy becsapják a szemünket, ugyanis a pont halmazban az egyes pontokat nem látjuk, s így a halmaz folytonos árnyalatnak tűnik. A rácssűrűség mértéke vonal/cm, angol nyelvterületen lpi (vonal/hüvelyk); azt fejezi ki, hogy cm-enként (hüvely kenként) hány pontot, sötét foltot számolhatunk meg.

Retus

Képfelületek zavaró részeinek lefedése, kijavítása, színhelyesbítés stb.

Rizsma

Az íves papírból, különböző ívszámú egységeket, rizsmákat, bálákat alakítanak ki a papírgyárak kiszerelő-részlegeiben. Az egy rizsmán belüli mennyiségek ívszámban, vagy a rizsma tömegével írják elő.

Rotációs nyomás

Tekercspapírra történő nyomtatás.



Schön oldal

Nyomott ív előoldala.

Síknyomtatás

Olyan nyomtatási eljárás, amikor a nyomó- és nem nyomó elemek közel egy síkban vannak. Nyomtatás közben a nyomóelemek víztaszítóak és zsírfogók (vagyis festékfogók), a nem nyomóelemek vízfogók (ill. festéktaszítók).

Soregyen

Könyveknél az elő és hátoldalra nyomtatott sorok fedik egymást.

Sorkizárás

Tömbös szedés.

Szalagozás

Többkötetes kiadványok összetartozó köteteit rendszerint szalaggal fogják össze.

Szalmiák

A felmontírozott filmekről készített kópia, a szöveg, illetve az illusztrációk mérete és a kivágása, az oldalak sorrendje ellenőrizhető rajta; más néven: Kékkópia.

Szedéstükör

Az oldalnak az a területe, amit a szöveg elfoglal.

Szemleív

A könyv kinyomtatott íveinek kötése előtti ellenőrzését szolgáló, már nyomtatással készülő nyomat.

Színbontás

A színes képeredetiről a komplementer szűrőn keresztül készített felvétel a cián, a bíbor és a sárga nyomószín formájában. A negyedik nyomószínhez (feketéhez) a három színszűrőn keresztül külön-külön készített felvétel adott megvilágítási aránnyal.

Színek száma

1+0 egy oldalon egy szín nyomat ez lehet bármilyen, CMYK egyike vagy DIREKT

2+0 egy oldalon két szín ezek is bármilyenek lehetnek, CMYK egyike vagy DIREKT

1+1 két oldalas nyomat egy-egy oldalon egy szín

4+4 négy szín mindkét oldalon, nagy valószínűséggel CMYK színek amit más néven COLOR-nak vagy négyszínnyomásnak hívjuk.

és így tovább.....

Szitanyomtatás

Speciális nyomtatási eljárás. Lényege, hogy a szitanyomófesték, a szita szabadon hagyott felületén keresztül jut a szita alatt levő nyomathordozóra. Szitanyomtatással bármilyen nyomathordozóra és hengeres felületre is készíthető nyomat. Szitaforma felhasználásával végzett nyomtatás, a festék fedőrétegként kerül fel a szitahordozóra.

Színkivonat

Színes kép nyomdai alapszínekre bontása után kapott film.

Színminta-katalógus

A nyomdai festékek, könyvvásznak, ill. papírok színmintáit tartalmazza.

Színre bontott film

A nyomóforma készítéséhez a 4 nyomdai alapszínre bontott filmek szükségesek. Ezek felhasználásával készíthetők el a nyomólemezek.

Szitaállású film

A szöveg a rétegoldal felől olvasható.

Szkenner

Képek digitalizálására szolgáló eszköz.

Tamponnyomás

Nem sík felületek nyomására szolgáló eljárás.

Tekercs / rotációs nyomás

A papír tekercsben kerül a nyomógépre feldolgozásra.

Terjedelem

A kiadvány összes számozott oldalának mennyisége.

Tipográfia

Nyomtatványok szöveg és képanyagának elrendezése, ennek megtervezése.

Tördelés

Nyomtatvány végleges formába rendezése.

Tördelt levonat

A tördelési, szerkesztési előírások és a helyesírás ellenőrzése céljára készített korrektúra.



Utánnyomás

Újrarendeléskor a nyomdatermék újranyomtatása tárolt nyomóformáról változatlan formában.

Utcaregiszter

Amennyiben a megrendelt kiadvány térképet tartalmaz, ahhoz tartozhat utcanévjegyzék, más néven utcaregiszter.

UV lakk

Ultraibolya fény hatására száradó lakk, mellyel a papír felületét vonják be. Kiemelő hatású, csillogása, fénytörése, tapintása eltér a hordozó papírétól.



Vakdombor (Dombornyomás)

Réz domborvésetről, vagy cink, nylonprint kliséről préseléssel készített nyomat.

Vágójel

A vágott méreten kívül a nyomaton elhelyezett jel, mely a kötészet számára mutatja a vágás helyét.

Vágott méret

A kész nyomdai termék mérete. Kemény-táblás könyvnél a könyvtest méretmegjelölése.

Változó adatnyomtatás

Egyre növekvő igény mutatkozik a változó adatnyomtatás iránt, különösen a továbbfejlesztett színes változata iránt. Azzal, hogy nyomtatási alkalmazások szélesebb lehetőségeit ajánljuk ügyfeleink számára, segítjük őket elérni marketing céljaikat. A színes, személyre szabott információkkal jobban megragadható a felhasználók figyelme a jelentős médiazajban.

Új üzleti lehetőségek, új jövedelemforrások terjedelmesebb kis példányszámú digitális színes munkák gyors megtérülés egyéni, testre szabott kommunikáció

Vastagság

Mikrométerrel mérhető. A papírív több különböző helyén végzett méréssel meghatározható a papír vastagsága.

Vonalkód

Lézertechnikával olvasható, vonalakból álló jelsorozat. Kódolt, alfanumerikus információ, amelyet a vonalvastagság, ill. a vonaltávolság hordoz. A vonalkód a termék EAN kódját jeleníti meg. Az ISBN vagy ISSN számmal ellátott termékek (könyvek, periodikák stb.) EAN kódját az ISBN, illetve az ISSN számból kell képezni.

Werk

Színes nyomógép nyomtató egysége. Ahány szín nyomására alkalmas a gép, annyi werkes.

Wieder

Nyomott ív hátoldala.